Hogyan töltődjünk III. – Avagy akarsz-e játszani?

Hiszem, hogy a boldogsághoz vezető utak egyike a személyiségünkben rejlő gyermek én megőrzése. Ilyenkor télen (is) számos lehetőség kínálkozik erre. Az egyik, amit rendszeresen űzök, a csúszkálás. Nem szeretnék a mozgás biofizikai hatására bőven kitérni, egyszerűen jót tesz, testnek léleknek. Nem utolsó sorban a szabadság érzése és a nevetés felszabadító hatása miatt. Aki a Tó mellett lakik, annak a tél is gyönyörű. Fakutya, korcsolya, jégvitorlázás. A krónikák szerint a Stefánia Yacht egylet jégvitorlása 1839-ben 11 perc alatt vitorlázott át a befagyott Balatonon Füredről Siófokra. KÖTELEZŐ KIPRÓBÁLNI!

A fakutyázó Széchenyi Zsigmond

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

(Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?)