A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belevaló kismamák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belevaló kismamák. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 4., csütörtök

Belevaló kismamák – Hogyan álljunk elő a farbával?


Adódhat úgy, persze lehet, hogy ez egyben életünk leghőbb vágya is, hogy hosszabb-rövidebb időre szünetre kényszerülünk: babaszünetre. Ilyenkor, akár főállásúak vagyunk, akár szabadon tempózunk, több lehetőségünk is van: vagy böcsülettel végigmelózzuk a 40 hetet vagy táppénzre megyünk mindjárt a 12. hét után. Minden leendő édesanyának magának kell mérlegelnie, hogyan is szeretné eltölteni az előtte álló heteket.
Tudnunk kell azonban többek között azt is, hogy a GYED-et az előző teljes naptári év jövedelme alapján számolják, a tavalyi táppénz esetén tehát kevesebb GYED-et, TGYÁS-t kapunk majd. Kiszámításukkor a szülést megelőző teljes naptári év számít, tehát, ha jövőre tervezzük a babaprojektet, akkor esetünkben a 2009-es év. Az adózóna külön e célra kifejlesztett kalkulátora segítségével az éves/havi/napi keresetünk alapján megközelítőlegesen kiszámíthatjuk majdani pénzbeli juttatásainkat.
Az érme másik oldala a bejelentés. Szabadúszóként egyáltalán kell-e értesíteni a megbízót? Hiszen ez egy többé-kevésbé arctalan biznisz, mindegy, hogy ki is ül a drót másik végén: éppen bikiniben verjük a billentyűzetet vagy kórházban fekve. Kötelességünk tájékoztatni az ügyfelet, ha biztosan tudjuk, hogy kiesünk egy időre, esetlegesen teljesen bizonytalan az állapotunk, veszélyeztetett terhesek vagyunk, vagy egy beharangozott projektben feltétlenül ránk számítanak, netán több éves állandó megbízónk a team oszlopos és nélkülözhetetlen tagjának tekint.Kellemes meglepetésként éltem meg, hogy egyetlen megbízóm sem menekült a hír hallatára, amikor bejelentettem a nagy hírt, és azt a kockázatot is felvázoltam, hogy szeptembertől bizony bármi is megtörténhet velem (október 11-re voltam kiírva). Inkább a közös megoldást szorgalmazta mindenki, egyetlen esetben sem volt akadály.
Abszolút előnye a szabadúszásnak, hogy saját tapasztalatom szerint sokkalta könnyebb ilyen esetekben dolgozni. Még ha szigorú ágynyugalomra is ítél minket a kezelőorvosunk, játszva végiggürizhetjük az egész terhességet. Persze, aktívabban és célzottabban kell pihennünk, de a munka egyfajta terápiaként is felfogható. Elterelhetjük negatív gondolatainkat, félelmeinket, feloldhatjuk a fekvés okozta tehetetlenség miatti frusztrációt, szigorú fekvés esetén szabályos gyógyír lehet minden ilyen jellegű feszültségre. Egy munkamániás szavai lennének ezek, meglehet, de ha hasonló cipőben járunk, nem árt fontolóra venni.
Azt is látnunk kell azonban, hogy a világ más tájain teljességgel más a terhesség és a szülési szabadság megközelítése. Amerikában szülés után hat héttel a nők újra visszatérnek a munkafrontra, sok országban álmodnak csak a hazai viszonyokról. Persze, vitatkozhatunk azzal, hogy ez mennyire jó vagy sem, a kérdés nem ez, hanem hogy mi mit szeretnénk? GYES mellett lehetőségünk van dolgozni, ha TGYÁS-ban részesülünk nem. Aki dolgozik nem jó anya? A legújabb kutatások szerint a bonding-nak (kötődés, kölcsönös érzelmek kialakítása) vajmi kevés köze van az együtt eltöltött időhöz, ezek a folyamatok más síkon zajlanak.  Bár egy hat hetes csecsemőt igen csak szívbe markoló lehet akár csak fél napra is lepasszolni... A döntés tehát egyéni, senki nem ítélhető el pusztán azért, mert mások szerint túl korán szeretne vagy kényszerül visszatérni a harcmezőre. A titok az egyensúly. Nem tudok senkit elítélni azért, mert pár nappal a szülészetről történő szabadulása után újra koptatja az ujjbegyeit, az élet, és pláne saját boldogságunk nem bemondás vagy külső paraméterek alapján működik... Sorsunk a sajátunk, nekünk kell olyanná tennünk, amilyennek mi azt elképzeltük...


2010. február 2., kedd

Belevaló kismamák II. - Tényleg a fordítás az én bizniszem?

  
A sikertörténettel indított sorozatom második részében szeretnék pár fontos kérdést megvilágítani a kismama üggyel kapcsolatban, amelyet nem árt mérlegelni mielőtt szabadúszásra adnánk a fejünket. Engem is megtaláltak már érdekes kérésekkel, történetekkel: Félévi munkaviszony után gyesre ment nyelvtanár (egy, ritkább idegen nyelv ismeretével), mihez is kezdjen? Szívesen fordítana, ez lenne a megoldás... Vagy: -Képezni is kell magam GYES alatt. Majd egyszer vissza szeretnék menni dolgozni! Majd egyszer! Hát beadtam X egyetem fordítóképzésére a felvételim. Nagyon gáz volt, a második nyelv szóbelijén meg sem tudtam szólalni, mondtam, hogy régen beszéltem már a nyelvet... De képzeld! Felvettek!
Ilyenek és ehhez hasonlók hallatán már sokan a fejüket fogják! A végítéletet mégsem mi fogjuk kimondani, hanem az élet, a piac maga.
Ma már GYES mellett is fizetni kell a járulékokat, legalább a minimálbér után, az első pillanattól kezdve. Látnunk kell azt is, hogy a fordító-tolmács biznisz patriarchális berendezkedésű, tehát feladat orientált. Elvégzendő feladatok vannak, szigorúan betartandó határidőkkel. Itt nincs kec-mec, hogy majd inkább jövő héten (esetleg a könyvfordításoknál, amiből viszont megélni távolról sem egyszerű)! A szabadúszó fordítás nem kis finomhangolást és szervezőképességet igényel hosszú távon. Ha csak egy-egy munkát szeretnénk bevállalni, rövid távon gondolkodunk, puszta ráfizetés a járulékkötelezettség, nem éri meg a vállalkozás beindítása. Nyögvenyelős kényszervállalkozás lesz belőle!
Ha viszont a szabadúszás volt minden vágyunk, konzekvens lépésekkel a GYES alatt kiléphetünk az alkalmazásból a szabadságba vagy egyszemélyes vállalkozásból céggé fejlődhetünk, hiszen már van tapasztalatunk, vannak referenciáink, ismerjük a biznisz csínját-bínját, a nyertes stratégiák kiötlésének időszaka lehet ez. Persze, csakis biztos "hátországgal", jól menedzselt kisbabával és szintén jól menedzselő, támogató, ko-operatív apukával, családdal.
Bár ma Magyarországon sokan hangoztatják, hogy nincs is válság, azért érdemes lenne megkérdezni az érintetteket is! Nem csak a fehérgalléros számok soraiból mazsolázgatni. Kinek milyen mértékben esett vissza a forgalma, legyen az iroda vagy szabadúszó. Mennyire esett vissza például a munkahirdetések száma a magyar platformokon? Éles-e az árharc? Érezhető-e, hogy a jó öreg megbízók is, szorítanak egyet a nadrágszíjon? Vagy egyszerűen nem érkezik tőlük munka... Az aktuális gazdasági helyzet is megfontolandó tényező egy vállalkozás beindításánál!
Rendelkeznünk kell megfelelő önismerettel is. Képes voltam-e a múltban valami saját kezdeményezést teljesen kiaknázni, megválósítani a karrierterveimet? Egyáltalán mennyire vagyok vállalkozó típus? Végigcsinálok valamit az elejétől végéig, vagy mindenbe csak bele-belekapok? Elég szívós vagyok?
Tény és való, hogy még a legmenőbb, legsikeresebb szakembereket is utoléri a gyermekvállalás édes terhe, számomra ők képviselik a pozitív ellenpéldát. Nem hiszem, hogy azok, akik kisgyermek mellett dolgoznak (és itt a pozitív személyes tapasztalataim alapján beszélek), ne lennének jó anyák! Írjanak könyvet, álljanak a színpadon, vezessenek saját óvodát, alkossanak szebbnél-szebb frizurákat! Az élet nem fekete-fehér.
Magyarországon sajnos, a munkahelyteremtő, kényszervállalkozó kismamák, akik éppen a fordítói szegmenst pécézték ki maguknak, mondván, nincs számomra megfelelő munkahely, majd én teremtek magamnak, sok esetben az egyforintos piac életben tartói. Ami valljuk meg, már önmagában vérlázító! Viszont tudomásul kell venni azt is, hogy mára lealkonyult a "bestseller"-ek világa, az egyeduralom, a piacok többé-kevésbé rétegződtek, így az igénytelenre is mindig lesz igény, pusztán mert olcsó. Hiába harcolunk ellene, teljesen nem tudjuk kiirtani, esetleg csak megzabolázni. Mivel a fluktuáció itt igen nagy, van esély az életben maradásra! Viszont az, hogy képesek vagyunk-e konzekvensen maradandót alkotni, az egy forintokat csak ugródeszkának használva tovább lépni egy magasabb szintre, egyes-egyedül rajtunk múlik.