Gumicsizmás történet

Hív a kedvenc megbízóm:

- Hellácska! Ébren vagy már?

- Azt hiszem igen! És te?

- Én már reggel négykor belepattantam a gumicsizmába! Figyelj, de nem ezért hívtalak! Nem tudom, feltűnt-e, hogy a Te irodád, sokat mondok, de vagy 10 méterre van légvonalban az én irodámtól. Ugorjál má' be Te is a gumicsizmádba, azt' csattogj má' át, igyunk meg egy kávét!

Ki tud ilyen becéző szavaknak ellenállni... Amikor felmerül a fordító életében a szabadúszás, sokszor mintegy rémképként, Jetiként látja viszont magát az ember. Lestrapáltan, igénytelen csimbókos hajjal görnyed a csokis és kávéplecsnis billentyűzet felett a szinte áthatolhatatlan balladai félhomályban. A valóság azonban nem ez! Bár tény és való, hogy a szabadúszás, nem ügyfélszolgálat és nem is élére vasalt munkahely, ahol pontban négykor kiesik a kezünkből a toll, de olyan szabadságérzetet ad, amit már nem nagyon akarunk majd visszacserélni. A kávézásra ezúttal sem az irodában került sor: a helyi cukrászdában tettük tiszteletünket, amit szintén nagy span birtokol és üzemeltet. Mivel évtizedek óta gyűrjük egymást - Jézus ereje, még kimondani is nehéz, de így van - kortyolgatás közben arcunkon cinkos mosoly játszik. Nem is olyan régen, még hóval temettük be egymást suli után, mára mindegyikünk a maga ura lett. Előjönnek a sztorik, az ügyes-bajos dolgok, a vállalkozói lét nehézségei, közben a friss sütemények, lepény és pogácsa simogató illata járja szokásos táncát: lassú-gyors-lassú-lassú, az ajtó éberen csilingel.

- Csókolom, Liszi néni!

- Ich wollt' noch die Torte bezahlen...

- Des is' scho' geregelt.

Az élet tehetséges rendező, tanuljunk meg egy-egy pillanatra megállni, és észrevenni a rejtett üzeneteit!