A kertészethez való vonzódásom szintén anyám műve: gyakorlatilag kimeríthetetlen tárháza ez a lehetőségeknek, és igenis művészet a maga nemében, hiszen a megtervezett, szépen elrendezett kert, többdimenziós élmény, gyógyír minden lelki bajra. „Hella, akár mennyire odavagy, utolsó erődet mindig arra fordítsd, hogy kimész a kertbe, a szabad ég alatt meggyógyulsz, érezni fogod, ahogy visszatért beléd az erő, és újra önmagad leszel.” A növények kimondhatatlanul hálásak, odavonzzák a rovarokat, bogarakat, fészket rak a rigó, a rozsdafarkú, a zöldike, a pintyek be-benéznek a fenyőfákról. Most egy japán zugon dolgozom. Egyszerűen imádom a letisztult bujaságát, a színek dús harmóniáját: sakura, japán juhar, azáleák...
“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése