Amikor a takarítónő az őrület határát súrolja...

Jó, ha van az embernek apja. Pláne, ha minden testhelyzetben képes osztani az észt. És mindezt kíméletlenül. A napokban tiszteletét tette „az” irodámban: - Most nem azért. Én tényleg nem akarok kötözködni, de ez, ez egy iroda??? Itt olyan állapotok uralkodnak, mint a Playboy-villában.

Na, kész, a relém, nem behúzott, hanem berántott. A csúnya az, hogy igaza volt. Már régóta meg szerettem volna valósítani álmaim egyik irodáját, hát most nekiláttam. Sokszor nem is gondol arra az ember, hogy mennyit dob az enteriőr a munkamorálon, a fény, a rigófütty, a levegő. Hogy mennyit ront rajta a szervezetlenség, az átgondolatlanság, a félmegoldások hada, mennyire veti vissza a hatékonyságot zúzós megbízások esetén a nem oázisként szuperáló Jeti-refúgium, amikor érthetetlen ok-okozati összefüggések eredetét kell kinyomozni, vagy megoldhatatlannak tetsző feladatokra kell megoldást találni.
Ez sem két hetes projekt lesz, ahogy PiciZsó mondja, hiszen valakinek dolgoznia is kell közben. Másra nem szeretném bízni, hiszen nekem kell majd magamat jól éreznem benne. Mert nem mindenhol képes az ember dolgozni. Legalábbis egy Hellstab. Ki nem állhatom, ha a fallal szemben ülök, ha a falak önmagukban ridegek, ha nem látok fákat az ablakon keresztül, ha nincsenek személyes zugaim, a túlélő, génmódosított fehér orchideáim, agglegény pálmáim, az illataim, a könyveim, a tulipános poharaim... Nosza, netre fel, bútorstúdió, színpaletták Duluxéknál, Francia vidéki stílus és Olasz vidéki stílus berendel, üvegek, Györgyi nénitől: irattartó PO-knak, minden megbízónak külön-külön, asztali naptár, üzletasszony-okosmappa, könyvelős cuccok; kivonatok, számlák, borítékok, belégek számára ilyen-olyan irattartó, Mr. Big táblája határidőkkel való szembenézéshez... Pihentető, dönthető lábtartós fotel laptopos melókhoz. Három szín: capucchino, kávé, tejhab. És az elmaradhatatlan vad, szinte illatos zöld. Endorfin-hangyaboly. Köszi, apu!