Tartozom egy vallomással: szenvedélyes dohányos vagyok, maradok életem végéig, de időtlen-idők óta nem gyújtottam rá. Leszoktam! Az otthonülős, szabadúszó, de akár az irodai munka nagy átka a dohányzás. A munkatársak, a kibékíthetetlen munkahelyi feszültségek, a laufos időszakok vagy éppen a feladat súlya késztethet arra, hogy rágyújtsunk. Könnyen beleléphetünk a láncdohányzás csapdájába. És innentől kezdve aztán papolhat bárki a rákról, meg az infarktusról, a plakkos, telefonkábelszerű, meszes erekről, a COPD-ről, a ráncokról, a bűzös leheletről, a megsárgult, tönkrement fogakról, a légszomjról. Jön a kihaénnem válasz: valamiben meg kell halni! De végül is ki a király? Ki a főnök akkor, ha hirtelen elfogy az utolsó szál is, és minden üzlet bezárt? Ki a király akkor, ha a tus alatt sem bírjuk már ki? Vagy a WC-n? Ki a király akkor, ha este úgy megyünk aludni, hogy reggel végre rágyújthatunk megint? Ki és mi motivál, mozgat? Ki irányít? Hány órát vesz el minden egyes napunkból a dohányzás? Mennyi ez éves szinten? Ki dönti el, hogy mikor gyújtsunk rá? Mennyit költünk évente arra, hogy leromboljuk saját egészségünk és semmittevéssel töltsük el az időnket? Na, ki akkor a király?
Ma már számtalan, jól bevált módszer segíti a leszokást. Vényköteles tabletta, tapasz, kapszula, akupunktúra, teakeverékek, meditáció, biorezonancia, és még sorolhatnám. Bőven van miből választani, ha egyedül nem vagyunk képesek megzabolázni féktelen vágyainkat. A leszokásnak, mint minden nagy dolognak ebben az életben, fejben kell eldőlnie. Nem könnyű! El kell határozni, végérvényesen, lépésről-lépésre legyőzni a gyengeségünket, konzekvensen szembehelyezkedni vele. Aztán dönthetünk, hogy mire fordítjuk az így kapott, a szó szoros és átvitt értelmében is megfizethetetlen időt. Ne feledjük, soha nem késő megvívni ezt a csatát! Hogy a bőrünknek újra bőrillata legyen, a csókunknak pedig csók íze!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése