Etetni kell a nyájat...

   
... ha nyírni akarjuk. Aki járt általános iskolába, jól ismeri Mária Terézia szállóigévé vált mondását. Magyarország mégis unos-untalan megpróbál rácáfolni erre az alapigazságra. Mire a munka a "munkás" kezébe jut, agyba-főbe sarcolták, a végére már meg sem éri hozzányúlni. Fordítói fórumokon nagyon sok vita zajlik az árkérdésről. Van egy réteg, aki fenntartás nélkül elfogadja a felkínált aprópénzt, azzal takarózva, hogy meg kell élni valamiből, aztán létezik az a réteg is, amelyik mindig mindent kikér magának. A realitás sokkalta árnyaltabb, és az ember igazságérzetét nagymértékben befolyásolja a saját munkatapasztalata is. Szögezzük le a tényt, ma Magyarországon vállalkozást, egyéni vállalkozást beindítani úgy, hogy az nem egy már meglévő ill. elnyert munkához vagy megbízáshoz hozza létre a szükséges jogi kereteket (!), cefetül nehéz. A szabadúszás nem abból áll, hogy ölbe tett kézzel ülök a képernyő előtt, és várom, hogy végre megpillantson és betoppanjon az életembe a nagy Ő, hanem folyamatos keresést, küzdelmet jelent. Nem tolja elém a zsíros hajú főnököm az aznapi feladatot. El kell viselnem a munka jellegéből adódó bizonytalansági tényezőt, hogy mit hoz a holnap. Mert én szerzem meg és én is végzem el a munkát mint vállalkozó vagy alvállalkozó. Én vagyok a felelős azért, hogy a már beindult folyamatok zökkenőmentesen működjenek. Magyarországon az üzleti morál, mint olyan, mondjuk ki, nem létezik. A zsírosbödön közelében állók szeretnének minél nagyobb zsírrétegre szert tenni, mondván a rabszolgáknak a maradék is elég lesz. Közben elfelejtik, hogy a rabszolgák, azaz az apparátus bizonyítványai, diplomái, igazolványai, általános műveltsége, szaktudása, munkatapasztalata és képességei teszik lehetővé, hogy egy megbízást elnyerjenek. Mivel kezdetben a referencia hatalmas úr, és a gyes, a pihenés vagy a 100 %-ban megfelelő munkára való várakozás miatt az önéletrajzban keletkező üres foltok a későbbiek folyamán olykor-olykor sorsdöntő jelentőséggel bírhatnak, eleinte nehéz megkerülni az alacsony büdzséjű projekteket. Azonban ahogy épül a szabadúszó karrierünk, a siker érdekében huzamosabb ideig folyamatos növekedést kell elérnünk, ami részben öngerjesztő folyamat. Vagyis, ha okosan építkezünk, a filléres referenciák hozzásegíthetnek a forintokhoz. Aztán bekövetkezik az, amit én csak átmenetnek hívok. Az egyik ügyfélnek háromszor-ötször annyiért dolgozunk, mint  a másiknak. Ez a hosszabb-rövidebb szelekciós fázis segít letisztázni tényleges üzleti céljainkat, mert bizony, az is a must-have szekció része. Ugyanakkor ez a folyamat önmagában hordozza a következő lépést, hiszen egy-egy olcsó projekt eléggé visszavehet a lelkesedésünkből. Nem biztos, hogy még egyszer igent mondunk rá! A pénz nem minden, de a munka egyik alapvető ösztönző tényezője. Ha eljutottunk idáig, egyfajta könnyűséget, függetlenséget tapasztalunk majd üzleti manővereink végrehajtásakor. Elfogadjuk az Olcsó Jánosokat, hiszen mindig is voltak, vannak és lesznek olyan irodák, akik bagóért akarnak dolgoztatni, lenézik a munkavállalóikat, alvállalkozóikat, mondván: "Tíz százalékot kapsz, mert a munkát én szereztem meg, te csak elvégezted." De ezen már csak bölcsen mosolygunk, hiszen a szemfüles germanista jól ismeri Hans Guck-in-die-Luft történetét, aki orrát rendületlenül az égnek emelve járt-kelt a világban. Előbb- utóbb ők is pofára esnek így vagy úgy, de ez már egy másik történet...