2009. január 23., péntek

Utak a siker felé II.

Á-val (akiben ott mocorog piciMI) és A-val színházba látogattunk. Az előadás előtt megtárgyaltuk a belsős és a külsős lét közötti különbségeket, "a" megfizetendő tanulópénz keserűségét, a szabadúszás gyönyörét. Nagyon-nagyon szeretem ezeket a szak-kávézgatásokat, már írtam róla, mennyire sokat segítettünk egymásnak az egyetemen. Ez a ma sincs másképp.
A "Piaf két arca" című előadást néztük. Bár Piaf művészetét anyám révén kislány korom óta szeretem és tisztelem, nem számítottam arra, hogy nem akarok majd felállni a székemből, amikor kihunynak a fények. Földbe gyökereztek a lábaim, nem igazán éreztem még ehhez hasonlót sem színházban, sem koncerten. Ezt hívják katarzisnak. Bonyár hihetetlen énektehetsége és Bacskó velőtrázó szélsőségei mintha kitépték volna a néző szívét.
Piaf a munkájáért élt. Hogy mi volt szerinte a siker titka? A munka, a munka és megintcsak a munka. Kíméletlen maximalizmusa mögött az önmagához való ragaszkodás állt: merjünk önmagunk lenni, és merjük megvalósítani a vágyainkat, mert ez az élet értelme.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése