2009. október 21., szerda

Maci a málnásba


Nem kell sokáig törnie a fejét annak a vállalkozónak, aki át akarja verni társait. A cégvezetők többségét ugyanis a legegyszerűbb trükkökkel is félre lehet vezetni. Csatlós Csilla, a kintlevőségek kezelésével foglalkozó Direktinfo Kft. ügyvezetője szerint a csalások elharapódzása többek között annak köszönhető, hogy míg a tisztességes cégvezetők jóhiszeműen állnak a partnereikhez, pedig szinte semmit nem tudnak róluk, addig  a csalók minden információt megszereznek áldozataikról. Még annak is utánanéznek, hogy milyen behajtási technikákat alkalmaznak, s mennyi idő után veszik igénybe követeléskezelők segítségét. a csalások jó része ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik: a vevő nem ismeri el a teljesítést, és visszaküldi a számlát; az ügy ezért bíróságra kerül, ahol hosszasan elhúzódik; a csaló pedig a tartozással együtt továbbadja a céget egy, a társaságok eltüntetésére specializálódott személynek.

Csatlós Csilla szerint már az is gyanúra adhat okot, ha néhány próbálkozás után sem lehet elérni telefonon a megrendelőt, továbbá alátámasztotta azt a tényt is, hogy nem teljesültek azok a várakozások, amelyek szerint a válság hatására letisztul a magyar cégek piaca. Épp az ellenkezője történt. A témáról bővebben a Magyar Nemzet október 20-i számában, a fordítói piac megrögzött hazárdjátékosairól pedig a fordit.hu vonatkozó fórum topic-jaiban olvashatunk.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése