2009. augusztus 27., csütörtök

Utak a siker felé - A véletlen szerepe


Leonard Mlodinow könyvét szeretném a népes olvasótábor figyelmébe ajánlani, hátha akad néhány szabad perce a karrierápolás keretében a szakirodalomba is bele-belekacsintani. Mlodinow The drunkard’s walk című írásában osztja a Nobel-díjas Max Born nézetét, hogy a véletlen erősebben van jelen a világban, mint az okság. A görögök néhány axiómából logikai úton alkották meg a világ törvényeit, és a véletlenben azért sem hittek, mert a matematikán túli világot az istenek irányítják, tehát semmi nem történhet véletlenül. Nem így a rómaiak, akik a görögökkel szemben nem az igazságot és a szépséget, hanem a kellemeset és a háborút keresték, gyakorlatiasak voltak, ezért hittek a valószínűségekben és a véletlenben. Cicero egyenesen úgy gondolta, hogy a valószínűség az élet igazi vezérlője.
Hogyan lehetünk sikeresek, ha ilyen nagy a véletlen szerepe? A tehetség és a képességek fontosak, de nem elegendőek, ezzel azonos szerepe van a kitartásnak és a szerencsének. Míg a tehetséget nem, a kitartást növelhetjük, ezzel azonban már növeljük esélyünket a szerencsére. Ezt támasztja alá a „tízéves szabály" is: majd minden sportágban, művészetben, szakmában, ha tíz évet keményen dolgozunk, kiválóak leszünk. A szerencse is azt találja meg, aki kitartóan dolgozik. Edison szerint a világ tele van olyan emberek kudarcával, akik a siker kapujában adták fel.

Forrás: Heti Válasz, Matolcsy György: A véletlen szerepe

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése