Talán azért, mert a tudomány mai állása szerint már a B. oldalam forog, de mostanában be-bevillan egy-egy kép a múltból, ami a fordítói karrier felé terelt. Az egyik ilyen felejthetetlen pillanat egy magyar óra volt a gimiben, amikor Zs. megint letett elénk egy verset. Zs. szokatlan látásmódja gyanútlanul férkőzött be gondolkodásmódunkba, a mai napig emlékszem a szavakra, érzelmekre, összefüggésekre, amikre megtanított, kitörölhetetlenül. A vers akkor Hölderliné volt: germánoknak germánt. „Alatta látod a fordításokat, Kosztolányi, Képes, Szabó Lőrinc. Melyik csípte el? Kezdjük a címmel! Szerinted melyik adja vissza az eredetit? Téged az eredeti is ugyanúgy megszólít, mint a magyar!” És záporoztak a kérdések, a miértek, a hogyanok, a mik. De végtére is igazán és tisztán (megint) az élet felelt!
Hälfte des Lebens Mit gelben Blumen hänget Und voll mit wilden Rosen Das Land in den See, Ihr holden Schwäne, Und trunken von Küssen Trunkt ihr das Haupt Ins heilig nüchterne Wasser. Weh mir, wo nehm ich, wenn Es Winter ist, die Blumen, und wo Den Sonnenschein Und Schatten der Erde? Die Mauern stehen Sprachlos und kalt, im Winde Klirren die Fahnen. | Az élet felén Sárga körtékkel és vad rózsákkal omlik a tóba a hegy: óh drága hattyúk, csókmámorosan merül fejetek a szentjózan vízbe. Jaj nekem, hol kapok, ha tél lesz, virágokat és ragyogó napot és földi árnyat? Hidegen állnak a néma falak, a szélben zörög a szélkakas. | Az élet fele útján Sárga virággal és vad rózsákkal rakva csüng le a part a tóba, ti nyájas hattyúk, és részegen csóktól a józan és szent vízbe mártjátok fejetek. Jaj nékem, hol kapok én, ha tél jön, virágokat, és hol napsugarat és árnyékot a földön? Falak merednek szótlan s hidegen a szélben csörögnek a zászlók. |
Szabó Lőrinc fordítása | Kosztolányi Dezső fordítása |
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése